Egy felmérés szerint a búvárok akár többet is fizetnek azért, hogy szebb helyeken, többet látva merülhessenek. Ez lehet a kulcsa a korallzátonyok hatékonyabb védelmének.

Érdekes dolog a búvárturizmus. Elvileg a víz alatti világ szerelmesei túlnyomó többségükben fontosnak tartják az élővilág védelmét, de maga a külföldre utazás, a hotelben tartózkodás, a merülés is kárt okozhat. A repülés is környezetszennyező, sok hotel építésekor ledózerolják az eredeti élőhelyeket, a turistákat etetni kell, a búvárok a víz alatt óvatlanok és lerúgják a korallt- szóval akár tisztában vagyunk vele, akár nem, hatással vagyunk a világra, amiben élünk.

Eközben pedig a búvár nem szeret olyan helyekre utazni, amelyek "leharcoltak", mert csak pár apró halacska úszkál a halódó korallzátonyon. Ám nagy kérdés, hajlandóak-e áldozni azért, hogy többet lássanak, vagy azért áldozatot hozni, hogy ott jobb legyen a helyzet, ahol valamiért nagy pusztítás történt.

Erről szóló kutatást indítottak amerikai szakemberek. Elsősorban a Karib-tengerre koncentráltak, hiszen az számít az amerikai búvárturisták kedvenc úti célja. A térségben óriási különbségek vannak. Akadnak szigetek, ahol rengeteg a vendég, és ezért kontroll nélkül fejlesztettek, odafigyelés nélkül merültettek és halásztak, így a korallzátonyok messze nem olyan látványosak, mint régen voltak. Máshol viszont felismerték a problémát, és már évtizedek óta védett zónákat jelöltek ki, emellett pénzt fordítanak a tenger védelmére.

Mint a felmérésből kiderült, a búvárok számára valóban fontos, hogy minél többet lássanak. Ebben nincs semmi meglepő, így választunk úti célt mi is, éppen úgy, mint a tengerentúli búvárok. Az már kicsit többet árul el rólunk, hogy a búvárok jelentős része számára fontosabbak a nagy tengeri élőlények, mint a sok kicsi. Jobban örülünk a cápáknak, delfineknek, teknősöknek, mint egy seregnyi apró színes halacskának. Ha belegondolok, ebben is van igazság, a nagy sztorik többsége mindig az ilyen "nagyvadakhoz" kapcsolódik. 

A Karib-tengeren pont a nagyobb halak tűntek el. A halászok ezeket elég sikeresen kifogták, de ma már tudjuk, a helyzet javítható. Ha vannak teljesen védett zónák, ahová halászhajó nem mehet be, akkor ott képesek zavartalanul szaporodni és növekedni a halak, amik természetesen nem maradnak az övezeten belül, és így a többi területen is újból megjelennek a méretes példányok.

A válaszoló búvárok elmondták, hogy hajlandóak akár többet fizetni a merülésért, ha ezzel a plusz pénzzel sikerül segíteni a természetvédők munkáját. A többlet források segítenek abban, hogy hatékonyabb legyen a védelem, több természetvédelmi őr dolgozzon, és persze ez is kompenzál cserében azért, hogy kisebb, fenntarthatóbb szállodákat építenek a gigantikus hotelkomplexumok helyett. Kétségtelen, a pénznek van jelentősége, amikor utazást tervezünk, de ha tudjuk, hogy nem csak profitról van szó, hanem például környezetvédelmi célt is támogatunk, nem sajnál az ember egy kis plusz pénzt.

Ennek oka egyszerű: ahogy az elején írtam, a búvárok többsége alapból természetvédő. Nem szemetelnek, sőt, önkéntesen csatlakoznak a szemétszedéshez, és nyilván pár plusz dollárt is bedobnak. Ám nagyon fontos, hogy az a pénz átlátható módon legyen elköltve, ne pedig elvesszen a bürokrácia útvesztőiben! Fel kell nőni ehhez a kihíváshoz azoknak a helyeknek, akik erre a plusz forrásra szeretnének támaszkodni a tenger védelmében. Mert addig támogatunk minden nemes célt, amíg valóban azért dolgoznak, de ha a pénzt lenyúlják, nagyon ellentétes hatást érhet el a pénzgyűjtés...