A búvárkodás sportként űzött verziója erősen eltér attól, amit kedvtelési búvárként űzünk, hiszen ott ritkán akarunk minél többet, minél gyorsabban úszni. Ám azért van némi átfedés, és én személy szerint nagyra becsülöm a búvársportot űzők teljesítményét- már csak azért is, mert sok magyar bajnoka volt az uszonyos- és búvárúszásnak illetve a tájékozódási búvárkodásnak. Az alábbi videót is magyarok készítették, és remekül sikerült.

Most ennek okán a tájékozódási szakágra térnék ki, ráadásul a medencében űzött változattal szemben itt azért lehet kapcsolódási pontot találni a saját merüléseimmel. A tájékozódás ugyanis kritikus fontosságú szinte minden helyen, mert még a tiszta vízben sem nagyon látunk 30 méternél tovább. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy 100 méter hosszú hajóroncsot sose láthatunk egyben.

És ahol a látótávolság 3-4 méteresre csökken, ott aztán már tényleg észnél kell lenni, merre is megyünk. A merülést nem csak elkezdeni kell, hanem befejezni is, lehetőleg a megfelelő helyen: olyan partszakaszon, ahol ki lehet menni, vagy a hajón, ami a fedélzetére vesz minket. Többféle trükkje van annak, hogy tájékozódunk a víz alatt, de ha olyan a szituáció, akkor bizony a jó öreg tájolót kell segítségül hívni.

A tájékozódási búvárúszók ezt fejlesztették tovább: megadott pályákat kell teljesíteni egyedül vagy csapatban, minél gyorsabban. Szóval ők aztán egyszerre kell, hogy tempósan ússzanak, miközben pontosan tartják az irányt is. Talán a magyarok pont azért jók ebben a szakágban, mert itt aztán nem nehéz zavaros vízű tavakat találni, ahol tájoló nélkül végzetesen el lehet keveredni.

Nagy kár, hogy a tájékozódási búvárkodás a felszínről nézve nem igazán látványos, így aztán aligha lesz közönségcsalogató ez a sportág. Viszont űzni, az már nyilván más tészta! Én ugyan versenyszerűen sose foglalkoztam vele, de egy vidám búváros rendezvényen a kedvtelésiek kedvéért a tájékozódásiak egy számukra egyszerű, nekünk nagyon is bonyolultnak tűnő pályát jelöltek ki. Hat pár indult el, persze a versenyzőknél jóval lassabb tempóban, de nagy lelkesedéssel. Meglepő, de nem az iránnyal volt problémánk, hanem a távolság megítélésével, az első bóját minden egyes búvár elvétette, mert a szükségesnél messzebbre úsztunk, de a korrekció után mindenki pontosan, szépen végigment a víz alatt. Nálunk én tájoltam, és többször is megtörtént, hogy gyakorlatilag beleütköztünk a bójába.

Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy a tájolás még amatőr szinten is tanulható, másrészt azt, hogy mi, magyar búvárok, akik hozzászoktunk a zavaros vizekben merüléshez, előnnyel indulunk a tájékozódásban. És persze nagyon tudjuk becsülni azokat a remek magyar sportolókat, világ- és Európa-bajnokokat, akik ebben az összetett, izgalmas szakágban sikert sikerre halmoznak.